Az enzimes mosási eljárás során a cellulázok a pamutrostokon található szabaddá vált cellulózra hatnak, felszabadítva az indigófestéket a szövetből. Az enzimes mosással elért hatás módosítható semleges vagy savas pH-jú celluláz alkalmazásával, valamint extra mechanikus keveréssel, például acélgolyókkal.
Más technikákkal összehasonlítva az enzimes mosás előnyei fenntarthatóbbnak tekinthetők, mint a kőmosás vagy a savas mosás, mivel víztakarékosabb. A kőmosásból származó habkőmaradványok eltávolításához sok vízre van szükség, és a savas mosás több mosási ciklust foglal magában a kívánt hatás eléréséhez.[5] Az enzimek szubsztrátspecificitása a technikát finomabbá is teszi, mint a farmer feldolgozásának más módszereit.
Hátrányai is vannak: Az enzimes mosás során az enzimaktivitás által kibocsátott festék hajlamos újra lerakódni a textílián („visszafestés”). Arianna Bolzoni és Troy Strebe mosási szakemberek kritizálták az enzimes mosású farmer minőségét a kőmosással mosott farmerhez képest, de egyetértenek abban, hogy az átlagfogyasztó nem venné észre a különbséget.
És a történelemről: Az 1980-as évek közepén a kőmosás környezeti hatásainak felismerése és a szigorúbb környezetvédelmi előírások iránti igényt támasztottak a fenntartható alternatívák iránt. Az enzimes mosást 1989-ben vezették be Európában, majd a következő évben az Egyesült Államokban is átvették. A technika az 1990-es évek vége óta intenzívebb tudományos kutatás tárgya. 2017-ben a Novozymes kifejlesztett egy technikát, amellyel az enzimeket közvetlenül a farmerra permetezhetik egy zárt mosógép-rendszerben, szemben a nyitott mosógépbe történő adagolással, tovább csökkentve az enzimes mosáshoz szükséges vízmennyiséget.
Közzététel ideje: 2025. június 4.